Gyorsmenü

Az Intézetről

Tisztelt Látogató, sok szeretettel köszöntjük Önt!

A 21. század dinamikusan fejlődő üzleti világának és hálózati gazdaságának kulcskérdése az értékek áramlása, a stratégiai együttműködés és a rendszerszemlélet. Ennek jegyében Intézetünk három, szervesen kapcsolódó terület fuzionálásával szerveződött aköré a gondolat köré, hogy milyen értékek is áramlanak. A világgazdaság „érhálózatában” áramlanak az anyagok, a vevői elégedettségek és maguk az emberek is. Ennek a globális rendszernek az egyes területeire szerveződött Intézetünk, mely három szorosan összekapcsolódó szakterületet művelő Tanszék összefűzésével jött létre, úgymint
Ellátásilánc – Logisztika, Marketing, és Turizmus. Ennek az egységnek a küldetése, hogy nemzetközi színvonalú ismeretekkel és megoldásokkal nyújtsunk segítséget a jövő leendő vezetőinek.

Az Intézet munkássága nyomán tapasztalatot kapunk a operációk hatékonyságának növeléséről, vevőkiszolgálási szint növeléséről és az értékes szabadidő legmagasabb szintű szervezési elveiről. Mindebben a nagy múltú Marketing tudomány, a dinamikusan fejlődő Ellátásilánc-menedzsment és Logisztika, illetve a Turizmus és Vendéglátás ismeretek segítenek bennünket. Kiemelt kutatási irányunk a kapcsolati hálók és üzleti hálózatok együttműködésének megismerése az olyan innovatív megoldások elméleti hátterének kidolgozása és fejlesztése, mint az ipar 4.0, az internet of things és a fenntartható gazdaság legújabb megoldásai. Legyen részese ennek a magas színvonalú, gyakorlatorientált menedzsment képzésnek, melyet felsőoktatási szakképzésen, alapképzési és mesterképzési szinteken, illetve duális képzéseken is ajánlunk Önnek. Szakmai partnereinkkel történő együttműködésben segítjük a gyakorlati ismeretek elmélyítését, így az Intézetünkben gondozott szakokon diplomát szerzett hallgatók nagyon jó eséllyel találnak végzettségüknek megfelelő állást a munkaerőpiacon. A legtöbb oktatónk magyar és angol nyelven is tart kurzusokat. Kérjük, nézzen körül nálunk. Az intézet oldalán megtalálhatja a képzésekhez kapcsolódó hasznos ismereteket, szakmai és diplomakészítési alapelveket, szabályzatokat. Bízunk benne, hogy sok hasznos információval lesz gazdagabb az oldal látogatása során. Amennyiben további kérdései vannak, vagy plusz információkra lenne szüksége, kérjük, keressen minket elérhetőségeinken. Várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat!

Küldetésünk:

  • Tudomány, az oktatás és a gyakorlat hármas egységének erősítése kutatócsoportjaink működtetésével.
  • Magas minőségi szinten megfelelni az egyetemi üzleti képzéssel szemben támasztott igényeknek.
  • Küldetésünk, hogy Intézetünk elismertsége növekedjék.
  • Stratégiai gondolkodásra képes szakemberek képzése.
  • Vállalati kapcsolatok, egyetemi tudás összekapcsolása, spin-off.
  • A „kutatás” legyen a „híd” az oktatás és a gyakorlat között.

Szakjaink:

  • Ellátásilánc-menedzsment, mesterszak (MA)  (régi: Logisztika menedzsment)
  • Kereskedelem és marketing , felsőoktatási szakképzés (FOSZK)
  • Kereskedelem és marketing , alapszak (BA)
  • Marketing, mesterszak (MA)
  • Marketing PhD alprogram
  • Turizmus vendéglátás, felsőoktatási szakképzés (FOSZK)
  • Turizmus vendéglátás, alapszak (BA)
  • Turizmus vendéglátás, mesterszak (MA)
  • Turizmus-vendéglátás, duális-alapszak (BA)
  • Klímagazdasági szakirányú továbbképzési szak
  • Klímagazdasági Szaktanácsadó

Az Intézet szakterületei, hosszú távú koncepciója:

Oktatói és tudományos kutató tevékenységünket az üzleti élettel való szorosabb kapcsolatokra alapozzuk, valódi piacvezető know-how-t kívánunk nyújtani a mendzsment területén. Leendő vezetők és vállalkozások számára nyújtunk olyan tudást, melyet ténylegesen beépíthetnek tevékenységükbe. Vállalati szakemberekkel folytatott közös kutatásainkban keletkezett új ismereteket a kutatók és a hallgatók egyaránt hasznosíthatják. A Nyugat Európai, vagy Amerikai gyakorlatban nem ismeretlen ez a gondolkodás, hazánkban mégis újszerű szemléletet jelent. Az Intézet oktatási és szakmai tevékenységében nagy hangsúlyt kap a PhD hallgatók képzése. Honlapunk számos információt nyújt a képzésekről, a javasolt témakörökről, a PhD képzés rendszeréről, és élő gazdasági kapcsolatainkról.

Bízom abban, hogy honlapunkkal sikerült felkeltenünk érdeklődését és az itt szereplő pragmatikus információkkal, minden kedves leendő és aktív hallgatónk számára nyujthatunk versenyelőnyt.

Őszinte tisztelettel,
Dr. Ph.D. Gyenge Balázs
intézetvezető, egyetemi docens

 

Intézeti igazgató: Dr. Ph.D. Gyenge Balázs
Adminisztráció: elmt.intézet@gtk.szie.hu (Győriné Bankó Beáta, adminisztrátor)

Cím: SZIE GTK Ellátásilánc-menedzsment, Marketing és Turizmus Intézet
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.
Telefon: 28/522-000/1984
Home page: http://elmti.gtk.szie.hu