Tevékenység-menedzsment és Logisztika Tanszék
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm honlapunkon a Tevékenység-menedzsmet és Logisztika Tanszék valamennyi munkatársa nevében.
A gazdálkodási irányú képzések egyik dinamikusan fejlődő területe az operációk másnéven tevékenységek menedzsmentje. A hagyományos termelési szemléletet felváltja a stratégiai gondolkodás, a folyamat- és rendszerszemlélet, amely át- meg áthatja a tevékenységek mindennapi szervezését és a gazdasági racionalitás, illetve az alapvető döntési területeinek fókuszpontjába helyezi. Mind a korszerű tevékenység-menedzsment, mind a modern logisztika az értékteremtés új nézőpontját testesíti meg.
Az elmúlt két évtizedben a fejlett országok vállalatainak működését szó szerint forradalmasították a testre szabott igények és a tőke-hatékonyságot ötvöző modellek, mind keletről, mind nyugatról hódítva meg az egész világot, „karcsúsítva” a vállalati és szervezeti rendszereket.
Tanszékünk célja, hogy olyan ismereket nyújtson, amellyel a leendő szakértők értőleg és kreatívan tudnak majd viszonyulni a reálfolyamatokhoz, képesek lesznek azt folyamatosan fejleszteni, illetve az ún. „teljes rendszer” számára is tudnak majd versenyelőnyöket generálni.
Dr. Ph.D. Gyenge Balázs
tanszékvezető, egyetemi docens
Küldetésünk
- Tudomány, az oktatás és a gyakorlat hármas egységének erősítése a kutatócsoportunk működtetésével.
- Magas minőségi szinten megfelelni az egyetemi üzleti képzéssel szemben támasztott igényeknek.
- Küldetésünk, hogy fiatal tanszékünk elismertsége növekedjék.
- Stratégiai és ökonómiai gondolkodásra képes szakemberek képzése.
- Vállalati kapcsolatok, egyetemi tudás összekapcsolása, spin-off.
- A „kutatás” legyen a „híd” az oktatás és a gyakorlat között.
Szakterületeink
Ellátási-lánc Menedzsment, vezetés és szervezés, menedzsment, vállalatgazdaságtan, innováció, K+F, minőségmenedzsment, logisztika, projektmenedzsment, döntéselmélet, stratégiai menedzsment, technológiamenedzsment, termelés-menedzsment, tudásmenedzsment, üzleti tervezés, üzleti modellezés, folyamat elemzés és audit, szimuláció, diszkrét esemény szimuláció, értékáram kvantitatív modellezése, matematikai analízis, értéklánc elemzés, spin-off hasznosítás. Kutatócsoportunk a Gazdasági folyamat-elemzési és szimulációs kutató csoport.
Munkatársaink
Név | ||
---|---|---|
Dr. habil. Benkő János Email: Benko.Janos@gtk.szie.hu Telefon: +36-28-522-000/4075 Iroda: RGVI T34. szoba
|
Részletek |
Név | ||
---|---|---|
Dr. Gyenge Balázs Email: Gyenge.Balazs@szie.hu Telefon: +36-28-522-000/2014 Iroda: Főépület 3016.szoba
|
Részletek | |
Dr. Lajos Attila Email: Lajos.Attila@szie.hu Telefon: +36-28-522-000/2148 Iroda: Főépület 3008.szoba
|
Részletek |
Név | ||
---|---|---|
Dr. Zalainé Dr. Mészáros Kornélia Telefon: +36-28-522-000/1008 Iroda: Főépület IV. em.
|
Részletek |
Név | ||
---|---|---|
Gódor Amelita Kata Email: Godor.Amelita.Kata@szie.hu Telefon: +36-28-522-000/1993 Iroda: Főépület IV. em.
|
Részletek |
Név | ||
---|---|---|
Balogh Antal
|
Részletek | |
Péterfi Csaba
|
Részletek |